Tűzvédelmi intézkedések és tűzálló anyagok acélépületekhez
Szerkezeti acéltartós, nem éghető, tűzálló anyag, de tűzeset esetén a magas hőmérséklet még mindig hatással lehet rá. Ezért az építési szabályzatok meghatározzák, hogy egy szerkezetnek hány órát kell elviselnie egy adott hőmérsékletet, az adott épület különféle jellemzői alapján. Ezt tűzállósági besorolásnak nevezik.
A tűzvédelem aktív és passzív módszerek kombinációjával érhető el. Az aktív tűzvédelem főként sprinklerrendszerekből, gázokból vagy a tűz automatikus oltására szolgáló egyéb eszközökből áll. A passzív tűzvédelem azt jelenti, hogy szigetelő anyagokat kell felvinni az acélelemekre, hogy megakadályozzák a kritikus hőmérséklet elérését.
Néhány elterjedt passzív tűzvédelmi anyag:
Spray-applied fire-resistive material (SFRM): Ezek kis sűrűségű szálas vagy cementkötésű vegyületek, amelyek permetezéskor szigetelő takarót képeznek az acél körül. Könnyen felhordhatók és költséghatékonyak, de nedvesség vagy mechanikai behatás károsíthatja őket.
Duzzadó bevonatok: Ezek epoxi alapú, festékszerű keverékek, amelyek nagy hő hatására az eredeti vastagságuk többszörösére tágulnak1. Sima és vonzó felületet biztosítanak az építészetileg kitett szerkezeti acélhoz (AESS), de drágábbak és nagyobb minőség-ellenőrzést igényelnek, mint az SFRM1.
Deszkarendszerek: Ezek ásványgyapotból, gipszből, kalcium-szilikátból vagy más anyagból készült merev panelek, amelyeket mechanikus rögzítőkkel vagy kapcsokkal rögzítenek az acélhoz. Magas szintű tűzállóságot és tartósságot biztosítanak, de terjedelmesek és munkaigényes a telepítésük.
A tűzvédelmi módszer megválasztása számos tényezőtől függ, mint például a tervezési követelményektől, a költségvetéstől, az anyagok elérhetőségétől és a környezeti feltételektől.